Tartalomkészítés

 Médiapiaci partnereink közül kiemelt megbízónk volt az egykori Sanoma Media Budapest Zrt., mint az ország második legnagyobb médiacége. Együttműködésünk több éven át tartott, mi írtuk a Győr24.hu portált, ami auditált napi 30 ezer látogatójával két év alatt a régió második legolvasottabb portáljává vált.

Jelenleg saját portálunkat üzemeltetjük gyor24.com címen, amelynek nagy értéke Facebook közössége, ahol statisztikáink alapjánk 6 ezer tagunk szinte mindegyike győri. 

Részt vettünk a Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara nyomtatott havi lapjának elkészítésében, 2016-tól pedig digitális havilapjukat szerkesztjük és publikáljuk a digitális újságosstandokon.  

A regionális pályaválasztási konzorcium megbízásából készített nyomtatott és élőlinkes digitális Szakmakínáló c. magazinunkat a megye összes nyolcadikosa megkapja évek óta. 

Ezeken túl több kisebb portálra, céges honlapra és nyomtatott szaklapba szolgáltatunk tartalmakat, a megrendelő által megkívánt tematikában.